Isaszeg

Isaszegen jártunk

Immár negyedik alkalommal vett részt intézményünk 18 diákja és két pedagógusa az isaszegi Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány nemzetközi konferenciáján, melyet idén március 18-20....
Mennybemenetel

Nézzünk a felhő mögé! – Urunk mennybemeneteléről

Az egyik hittanórán éppen Krisztus mennybemeneteléről tanultunk, beszélgettünk. A gyerekek elmondták, hogy az esemény bibliai leírásából mit tartottak érdekesnek, fontosnak. Az egyik fiúnak a...
Savio

Savio Szent Domonkos, a várandós édesanyák védelmezője

Savio Szent Domonkosnak, Don Bosco tanítványának életét sokan ismerjük. 1842. április 2-án született Rivában (Olaszországban), s 1857. március 9-én, 15 évesen halt meg. Ünnepe...
Kismamaaldas

Lelki adoptálás – még lehet csatlakozni

A lelki adoptálás, mint sokan tudjuk, Gyümölcsoltó Boldogasszony napjához, vagyis Jézus megtestesülésének, fogantatásának ünnepéhez kapcsolódik. Ebben egy személy arra kötelezi magát, hogy 9 hónapon...
JPII

II. János Pál pápa tanúsága az irgalmasságról

Április 2-án emlékeztünk Szent II. János Pál pápa halálának 11. évfordulójára. Jelentőségteljes az a tény, hogy idén az emléknap éppen az általa bevezetett Isteni...
Vonat

Kifogásaink a rózsafüzérrel szemben

Az igazság eltagadása sohasem gyógyítja meg a beteg elmét, és a szent dolgokkal kapcsolatban még inkább tapasztaljuk ezt. A vallás dolgaival kapcsolatban is jó...
szentlelek

A Szentlélek, aki kibontakoztatja életünket

Akkor szépek az ünnepeink, ha állandóan készenlétben vagyunk. Ha csak karácsonykor akarjuk szeretni egymást, törékennyé válik az ünnep, mert nem tudjuk szeretetünket egy alkalommal...
caritas

A magyarországi segélyek szétosztásáról

Kedves Testvérek! Az utóbbi egy évben sok segítség érkezett Magyarországról Kárpátaljára. Bizonyára sokat hallottatok erről a hírekből (bár ott sokkal többről számolnak be, mint...
Hatlap

Mindenszentek és halottak napja

Mindenszentek ünnepével azokra az üdvözült lelkekre irányítjuk a gondolatainkat, akik úgy éltek közöttünk, majd pedig mentek el, hogy talán észre sem vettük, de nagy...
ima

Imaoldal

„Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszahozom, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem."Ezekiel 34,16 „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy...
MariapocsCimlap

Zarándoklat Máriapócsra

Szeptember 30-án gyönyörű, napsütéses időben indultunk az Egyházmegyei Máriapócsi Zarándoklatra. Megérkezésünk után nem sokkal a templom körül keresztutat jártunk, amelyet Antal püspök atya vezetett...
Medugorje

Medugorjei imanap a munkácsi székesegyházban

Egyházmegyénk székesegyházában tartották szeptember 17-én a 8. országos medugorjei találkozót, melynek témája ez volt: „Béke, béke, béke...". Egyházmegyénk plébániáiról és – országos találkozó lévén...
Interju

Kanadából Kárpátaljára

Vaski András Kanadából érkezett hozzánk, hogy önkéntesként szolgáljon Beregszászban és Munkácson, segítse az itteni közösségeket, valamint megismerje vidékünk magyarságát és szokásait. Szülőföldjéről, kárpátaljai tevékenységéről,...
Terebes2

Szent Pio atya búcsú Terebesfejérpatakon

Harmadik alkalommal ünnepelte búcsúját a terebesfejérpataki Szent Pio templom plébániaközössége szeptember 25-én. Az ünnepi szentmisét Majnek Antal megyéspüspök mutatta be Mikulyák László rahói esperesplébánossal,...
amosz1

Ámosz testvért ünnepeltük Nevetlenben

Idén Nevetlenben augusztus 21-én ünnepeltük Szent István királyunkat, emellett pedig a falu plébánosát is köszöntöttük, aki 20-án töltötte be 50. életévét. Az ünnepi szentmise...
BeregszaszBucsu1

Mindannyiunknak megvan a keresztje – A beregszászi templom búcsúünnepe

A beregszászi Szent Kereszt felmagasztalása plébániatemplom búcsúünnepét szeptember 18-án tartották, melyen az ünnepi szentmisét Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be. Mintegy 600 hívő...
Csap1

Fergeteges nyár a csapi egyházközségben

A csapi egyházközségben fergetegesre sikerült a nyári szünidő, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt. Kezdődött június 14-én, mikoris a csapi ifjúság azon tagjai, akik aktívan kiveszik...
Sisloc3ministrans

Egy nyár a sislóci egyházközségben

A programokért szeretnénk hálás köszönetünket kifejezni Petenko Miron atyának, mivel az ő közbenjárása és jelenléte nélkül ezek nem jöhettek volna létre. A gyerekek és...
Beregszasztaborok1

A beregszásziak nyara

NAPKÖZIS HITTANTÁBOR A napközis hittantáborra, ami az évek során már hagyománnyá vált, június 13-17. között került sor plébániánkon. Több mint 60 gyermek töltötte el...
diocesis

Hírek, felhívások

Hírek Szeptember 18-án Beregszászban tartották a plébániatemplom Szent Kereszt búcsúját. Az ünnepi szentmisét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek celebrálta. Szeptember 25-én Majnek Antal püspök vezetésével...

Legolvasottabb

Új cikkek