Interjú Ladocsi Gáspár püspökkel
Örizzük meg a templomot, az iskolát és a családot!
Interjú Ladocsi Gáspárral, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökével
2007. április 21-én, szombaton tartották az ungvári Szent György plébániatemplom...
Szent János apostol és evangélista
Jézusnak majdnem minden tanítványa Keresztelő Szent János köréből került ki, de János az, aki Jézus első pillantására Őhozzá csatlakozott. Szent Péter és Szent András...
Mese – A teáskanna
Volt egyszer valahol egy rátarti teáskanna. Majd felvetette a büszkeség, mert finom porcelánból égették, mert hosszú csőre és széles füle volt, méghozzá elöl a...
Hírek
Május 1. Munkácson sor került a XII. Egyházmegyei Ifjúsági Találkozóra, melyre az egyházmegye minden részéből érkeztek fiatalok. Az előadásokat Losák István rahói plébános tartotta.
Május 9. Megtartották...
Bérmálkozók a bérmálkozásról
Mi nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istentől eredő Lelket, hogy megismerjük, amit Isten nekünk ajándékozott. Erről is beszélünk, nem az emberi bölcsesség...
Merjük életünket Istenre bizni!
Amikor eljön az igazság Lelke,
ő elvezet majd titeket a teljes
igazságra... " (Jn 16,13b)
Isten úgy alkotta meg az embert, hogy egészen a haláláig tökéletesedjen a...
A munkácsi gyermekkórus Budapesten
Együtt utazni jó
A munkácsi római katolikus gyermekórrus második vendégszereplése Budapest Wekerle-telepen
2007. május 4-én újra útnak indult az a két busz, amely a munkácsi gyermekkórus...
Szentháromság vasárnapja, Úrnapja
Egyházunk a húsvéti szent idő befejezése után két nagyon fontos főünnepet tart: ezek a Szentháromság vasárnapja és az Űrnapja.
A Szentháromság hitünk legnagyobb titka. Az...
Elsőáldozóknak: a csillagos ötös
A hittanórán ezúttal még a fiúk is komolykodva ültek a padban, senkire sem kellett rászólni. Nem csoda: aznap külön előkészületet tartott Teréz nővér az...
Isten igájában
Remek erdélyi írónk, Nyíró József méltán élhetne ellenem a plágium vádjával, hiszen egyik - önéletrajzi - regényének címét vettem kölcsön az imént. Bízom azonban...
A Csíksomlyói Szűzanya oltalmában – 2. rész
Interjú Tamás Józseffel, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspökével
(Az interjú folytatása. Az első rész előző számunkban olvasható)
- Milyen a magyar és a román nyelvű hívek kapcsolatba...
Életre szóló ajándék, életre szóló elköteleződés
Abban a pillanatban, amikor egy nő felismeri, hogy gyermeket hord a szíve alatt, kezdetét veszi egy életre szóló szoros elköteleződés mindkét szülő számára. Az...
Elégedjetek meg egymással! – Elköteleződés a házasságban
A napokban beszélgettünk ismerős házaspárokkal az elköteleződésről. Több kérdés is felmerült. Vajon el kell-e köteleződnünk a munkánk mellett vagy egy ügy mellett? Ki kell-e...
Ifjúsági találkozó Munkácson
2007. május 1-jén tartották meg a már hagyományossá vált ifitalálkozót Munkácson. Sokan jöttek el idén is az egyházmegye minden részéből. Volt, aki először jött....
Gyerekek, kezdődik a hittanóra!
Hitoktatókat kérdeztünk arról, hogyan kezdték el a hitoktatást, mit jelent számukra az elkötelezettség a hitoktatásban, milyen örömökkel, nehézségekkel találkoznak eközben.
Kucsinka Katalin: A nyolcvanas évek végén...
Burn-out tréning Szinyákon
Április 27-től 29-ig a szinyáki lelkigyakorlatos házban burn-out tréninget tartottak civil szervezetek vezetői és munkatársai számára, amit a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány szervezett a...
„Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fulánkod?”
Elköteleződés az élet mllett
93 éves, hólyagrákban szenvedő édesapámnak 2002 nyarán döntenie kellett, hogy hozzájárul-e egy cső veséjébe való beültetéséhez vagy sem. Ő ezt a...
Imaoldal
Jöjjön el a visszavonhatatlan elhatározás napja! Egy adott pillanatban nincs más kiút, csak a szabadság válasza, amikor az ember, akár a szakadékba, beleveti magát...
Nem csak bérmálkozóknak…
Találkoztál már Jézussal. Bizonyosan megígérted már Neki, hogy nyomába szegődsz. Néhányszor láttad Jézus csodás tetteit is életedben, és egyesültél is vele a szentáldozásban. Mégis,...