Kezdőlap 2010 2010. 4. szám XV évfolyam

2010. 4. szám XV évfolyam

Színes lett az Új Hajtás borítója

Mint Olvasóink is észrevehették, az Új Hajtás borítólapja kívül-belül színessé vált. Régi tervünket sikerült ezzel valóra váltani, hogy egyházmegyénk eseményeiről ne csak színes megfogalmazásban,...

Mese – Öreg Janó

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hullámzó halastó, s annak a partján egy halászfalu. Ott élt Öreg Janó, a partőr. Mióta az eszét...

Korláthelmeci szabadtéri keresztút és szentmise

Idén hetedik alkalommal rendezték meg Korláthelmecen a szabadtéri keresztutat és szentmisét, ez alkalommal kicsit szakítva a hagyományokkal nem virágvasárnap, hanem az előtte lévő szombaton....

Mária, az anya

Mivel hitünk szerint Mária bűn nélkül való volt, biztosan mondhatjuk, hogy anyai hivatásában is a helyzet magaslatán állt. Nézzük meg, mit tett és mit...

Imaoldal

Mi legkönnyebben Mária útját tudjuk követni: átadjuk magunkat Isten akaratának, igent mondunk rá, életünk értelme és célja Isten szolgálata. Máriának különleges, egyszeri és ismételhetetlen...

Szent Mónika

Az észak-afrikai Tagastében született 331-ben, sötétbőrű pun keresztény családban. Szüleinek egy öreg szolgálója nevelte, s Mónika kislány korától megtanulta az önmérsékletet és a mértéktartást....

Május küszöbén

Május kezdetén, mikor - reményeink szerint - a tavasz mellé a meleg is megérkezik, fényben fürdik az egész világ. Ezt a fényt tükrözi vissza...

A Meglepetés Színház társulata Kárpátalján

Húsvét után Kárpátalja vendége volt a Meglepetés Színház Budapestről. Beregszászon és Tiszaásványban tartottak színvonalas előadásokat a Biblia témakörében. Nem egy hagyományos színtársulatot kell elképzelnünk,...

Cserkészvezetői előképző Szinyákon

Hosszú évek után újra cserkészvezető-képző tábort szervezett felnőttek számára a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ). A 100 éves magyar cserkészet múltja és jelene igazolja, hogy...

Gyertyaöntő műhely megnyitása Visken

A "Fény és Öröm" Gyertyaöntő Foglalkoztató Műhely az első olyan nappali foglalkoztató Kárpátalján, amely értelmileg sérült emberek számára nyújt hasznos időtöltési lehetőséget. Az ünnepélyes...

Chiara Luce – életszentség 19 évesen

Badanót hamarosan boldoggá avatják, miután a Szentszék elismerte a boldoggáavatáshoz szükséges csodát. A Fokoláre Mozgalom tagjai közül ő az első, aki ilyen elismerésben részesül. "Ez...

Szmolenszk után

70 évvel ezelőtt az oroszok a lengyel vezérkart, 22 ezer ember mészároltak le Katyńban, s most a megemlékezésre tartó lengyel elnök és kísérete, csaknem...

Mentálhigiénés alapképzés Nagydobronyban

A Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében március 18-21. között mentálhigiénés alapképzésre került sor Nagydobronyban, a református egyház Irgalmas...

Zarándoklat Ars-ba. Interjú Majnek Antal püspökkel

XVI. Benedek pápa tavaly meghirdette a papságnak szentelt évet, mely 2009. június 19-étől 2010. június 19-éig tart. Célja, hogy a papok elmélyítsék Krisztussal való...

Hírek az életvédelemről

Egyházmegyénkben sokan - különösen az idősek és betegek közül - tettek ígéretet arra, hogy imádkoznak a Kárpátalján megkezdett életvédő munkáért. Hála Istennek és az imádságoknak,...

Egy világi domonkos hivatásának története

Három évvel ezelőtt Tabita nővérhez jártam ifjúsági hittanra, aki egyszer szólt nekem egy induló harmadrendi domonkos közösségről. Akkor még nem tudtam erről semmit, de...

Az Élet ünnepe Rahón

2010. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, a rahói plébánia alapításának 200. évfordulójára rendezett jubileumi év részeként ünnepi szentmisét tartottak a Nepomuki Szent János plébániatemplomban....

Hírek, felhívások

Hitoktatók lelkigyakorlata  2010. április 16-17. között lelkigyakorlatot tartottak Bustyaházán egyházmegyénk hitoktatói részére. A lelkigyakorlat előadói Lengyel Donát és Butsy Lajos atyák, valamint Majnek Antal püspök...

A Szent Márton Egyházmegyei Karitász ösztöndíjasainak találkozója

A Szent Márton Egyházmegyei Karitász ösztöndíj-programja 2007-től működik Kárpátalján. Célja olyan magyar középiskolát végzett katolikus fiatalok támogatása, akik ukrajnai felsőoktatási intézményben végzik tanulmányaikat, s...

Legolvasottabb

Új cikkek