Kezdőlap 2017 2017. 4. szám XXII évfolyam

2017. 4. szám XXII évfolyam

Aki nékem szolgál, engem kövessen – Szent György ünnepe Ungváron

Azok a papok, akik Beregszászban szolgáltak, jellegzetes emléket hagynak magukról. Bohán Béla atya például kutatott a levéltárban, és sok történelmi adatot talált, amelyekről a...

Szociális központot avattak Beregszászban

A fogyatékkal élő gyermekeket és felnőtteket ellátó, Csilla von Boeselagerről elnevezett központot, amely a Pető Intézettel együttműködve végzi majd tevékenységét, április 26-án nyitották meg...

Zarándoklat Mátraverebély-Szentkútra

Március 31-én reggel indultunk Ungvárról. Miron atyától megtudtuk, hogy a csoport tagjai az ungvári járásból jöttek: Kisszelmencről, Tarnócról, Palágykomorócról, Gálocsról, Csapról, Sislócról, Koncházáról és...

Májusi gondolatok

Májusban, mikor a tavasz mellé végre a meleg is megérkezik, fényben fürdik az egész világ. Ezt a fényt tükrözi vissza egyházunk is a húsvét...

Alfa kurzus Nevetlenfaluban – és nem csak ott

Idén januárban kezdődött el az Alfa kurzus férfiak számára, melyet hetente egy alkalommal rendeztek meg. A kurzus kezdeményezője és lelki vezetője Hajas Ámosz atya...

Pünkösd

Pünkösdi rózsák „...Két szál pünkösdrózsa, kihajlott az útra. El akar hervadni, nincs ki leszakítsa... Nem ám az a rózsa, ki a kertben nyílik, hanem az...

Mozaik

Felköszöntötték a kilencvenesztendős emeritus pápát Húsvétvasárnap, április 16-án a legszűkebb körben ülte meg 90. születésnapját XVI. Benedek; az egyetlen születésnapi vendég az ünnepelt 93 éves...

Imaoldal

„Imádkozzatok sokat, és hozzatok áldozatot a bűnösökért, sok lélek a pokolba kerül, mert nincs, aki áldozatot hozzon és imádkozzon értük!" A Szent Szűz fatimai üzenete Istennek...

Örökfogadalom a pósaházi Szent József nővéreknél

Ez év április 22-én, az Isteni Irgalmasság vasárnapjának előestéjén Pósaházán, a Szent József nővérek Kongregációjában letette örökfogadalmát az első, Ukrajnából származó szerzetesnővér. Ünnepi hangulatban, tele...

Császlóci hittanosok passiójátéka

Április 9-én, virágvasárnap a szentmise után a császlóci hittanosok passiójátékot adtak elő a templomban. A passiójáték Jézus szenvedéstörténetét megjelenítő misztériumjáték. Minden kor emberének aktuális üzenetet...

Olajszentelési szentmise Munkácson

Hagyományosan nagyszerdán délelőtt került sor egyházmegyénkben az olajok megáldására és papjaink szentelési ígéreteinek megújítására. A szentmisét Majnek Antal megyéspüspök mutatta be az egyházmegyében szolgáló...

Felfedezni a hit örömét – Interjú Veres András győri megyéspüspökkel

Magyar papjaink idei lelkigyakorlatát Veres András győri megyéspüspök tartotta április 24-26. között a szinyáki lelkigyakorlatos házban. Veres Andrást egy évvel ezelőtt nevezte ki Ferenc...

Kollégiumi felvételik

AZ UNGVÁRI SZENT GELLÉRT RÓMAI KATOLIKUS SZAKKOLLÉGIUM szeretettel várja olyan ungvári egyetemen/főiskolán tanuló magyar nyelvű fiúk és lányok jelentkezését, akik szívesen élnének keresztény értékű közösségben,...

Megyéspüspököt kapott a Kijev-Zsitomiri Egyházmegye

Ferenc pápa 2017. április 30-án a Kijev-Zsitomiri Egyházmegye megyéspüspökévé nevezte ki Vitalij Krivickij SDB atyát. A megyéspüspöki szék tavaly májusban, Petro Malczuk OFM püspök...

Néhány tudnivaló Fatimáról és a jelenésekről

FATIMA – EGY KIS PORTUGÁL KISVÁROS Fatima Portugália középső részén található, 50 km-re az Atlanti-óceántól, Lisszabontól pedig 128 km-re. Ma kb. tízezren laknak benne, szállodái...

A Szentlélek kis hangjai

Azt hiszem, a kérdés végső soron az, hogy hiszünk vagy nem hiszünk. Ha hiszünk, akkor komolyan vesszük, amit az Úr Jézus mondott, hogy elküldi...

Chira Sándor hitvalló püspök vértanúságának üzenete I.

Idén január 17-én múlt száz éve, hogy megszületett Chira Sándor, vidékünk és a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye hitvalló püspöke, „fehér vértanúja". A nagy műveltségű, apostoli...

Isten jele egy elgyötört pap számára

Vasárnap boldogan ébredtem, tudván, hogy misézni megyek a plébániára. Szinte kiugrottam az ágyból türelmetlenségemben, hogy készülődhessek és induljak az Úrral és népével találkozni. A...

Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack (magyar népmese)

Volt egyszer egy király s annak három szép leánya. Ez a király egyszer, mikor a vásárra ment, megkérdezte a leányaitól: na, leányok, mit hozzak...

Cserkészek, ha találkoznak – Cserkésznap Beregszászban

A cserkészek védőszentje, Szent György napjához közeledve minden évben találkozóra gyűlnek össze Kárpátalja cserkészei. Idén sem volt ez másképp; Nagyszőlőstől Csapig, Beregdédától Munkácsig képviseltették...

Legolvasottabb

Új cikkek