Pünkösd
Krisztus feltámadása után eltelik hétszer hét nap. Az ötvenedik napon eljön a Jézus által ígért Szentlélek a nap harmadik órájában, s eltölti az apostolokat,...
Az irgalmasság lelkületével szolgálni
Beszélgetés Geczinger Erikával, a Munkácsi Karitász vezetőjévelMunkácson születtem 1942-ben – kezdi a beszélgetést Erika néni. – Édesanyám varrónő, édesapám autószerelő volt. Egy húgom...
Merjünk többet imádkozni!
Gyakran halljuk: „Nincs időm imádkozni, mert sok a munkám, mert nagy a család, mert nem érek, rá, mert, mert, mert…”. Szent Pál írja: „Szüntelenül...
„Virrasszatok!”
Mikor az adventi hajnalok ránk borulnak sejtelmes világukkal, mi rendszerint két dologra emlékezünk: Jézus első eljövetelére kétezer évvel ezelőtt, és második eljövetelére az idők...
Olajszentelési szentmise a székesegyházban
„Nem az a fontos, hogy mit teszünk, hanem sokkal inkább az, hogy mik vagyunk” – mondta a papságról szóló elmélkedésében dr. Palánki Ferenc püspök...
Keleten rombolnak – nyugaton építenek
A beregszászi római katolikus egyházközség néhány évvel ezelőtt minden nehézség, gazdasági válság ellenére mert nagyot álmodni. A templom melletti egykori „kisnégyes” iskola romokban heverő...
Keresztutak
Korláthelmecen… Tíz évvel ezelőtt, 2004. virágvasárnapján került sor az első szabadtéri keresztútra Korláthelmecen. Molnár János akkori plébános, a helmeci hívek, az ungvári ifjúsági kórus...
„Mert porba tér ez az élet”
Amikor az Új Hajtás nagyböjti száma megjelenik, még néhány nap maradt a farsangból. Még lehet táncolni, vigadozni, mulatságokat tartani. Aztán hamvazószerdán véget...
Szent Márton búcsú Munkácson
A Munkácsi Egyházmegye Tours-i Szent Márton székesegyházában november 11-én tartották az egyházmegye vé- dőszentjének ünnepét. Az szentmise meghívott szónoka Halkó József pozsonyi segédpüspök volt,...
Szent Ferenc a Barakktelepen
Templomszentelés MunkácsonMárcius 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén új templomot szenteltek a munkácsi Barakktelepen. Az ünnep alkalmából számos magyar, ukrán és cigány római katolikus...
Hazai hírek, felhívások
November 21–22-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola konferenciát szervezett Beregszászban a málenykij robot 70. évfordulója alkalmából. December 6-án emlékmisét mutattak be a...
Bibliodrámáztunk…
Második alkalommal indult bibliodráma-csoport Beregszászban.Egy év szünet után idén április 5-én újra találkozhattunk Bakonyi Zsófiával és Csőke Barbarával, két budapesti bibliodráma- vezetővel, akik a...
Családi gyermeknap Nagyszőlősön
Gyermeknapot szervezett Nagyszőlősön június 7-én. Két nagyon fontos célja volt ennek a kezdeményezésnek: az egyik egy hagyomány elindítása, ezzel együtt a közösség erősítése és...
Váljon életünk részévé a jótékonykodás!
A szegények megsegítése évezredek óta fontos eleme a társadalmi életnek. Az Ószövetségben is olvashatjuk, hogy mennyire fontos megosztanunk javainkat a rászorulókkal: „Ne rabold ki...
Imaoldal
Krisztus születik, dicsőítsétek!Krisztus a mennyből jön, elébe menjetek!Krisztus a földön van, keljetek fel!Nazianszi Szent Gergely Édesanyám, Mária, vigyél magaddal a...
Musica & Caritas
Jótékonységi koncert a székesegyházban Hagyományossá vált egyházmegyénkben, hogy minden év májusában jótékonysági koncertet rendeznek székesegyházunkban. Az alábbiakban a rendezvény elindítója, s azóta is szervezője,...
Hazai hírek, felhvások
Hírek Október 10–11. között tartottuk egyházmegyénk idei egyházmegyei zarándoklatát Máriapócson Október 15-én Pásztor Ferenc emlékünnepséget tartottak Beregszászban, ahol másodszorra adták át a róla elnevezett...
Az ökumené fő feladatai
Németországi látogatása alkalmával, 2011-ben XVI. Benedek pápa találkozott a németországi evangélikus egyház tanácsának képviselőivel, s együtt imádkozott velük. Hozzájuk intézett – és...
A Kórházmisszió és a Mikulás
A munkácsi Szent Márton székesegyházban idén ötödik alkalommal hirdettünk jótékonysági gyűjtést az árva és beteg gyerekek részére. Hála Istennek és az adakozóknak...
Ugocsai Kerületi Háló Találkozó Nagyszőlősön
Nagyszőlősön 2014. április 5-én a 3. sz. Perényi Zsigmond Középiskolában szervezett találkozót a Háló Egyesület. A találkozó célja többek között a Nagyszőlős környéki közösségeknek,...




























© Új Hajtás - Egyházmegyei Hatóság, Munkács 2006-2026.
Minden jog fenntartva!